Johanna Wink, elsős
Johanna Wink 2007.04.03. 19:50
~*~
Johanna Wink, lány
1994. március 21.-én született, Oxfordban
Johanna édesanyja, aki boszorkány volt, korán meghalt, édesapja pedig újra megházasodott. Az új "anyával" a lány nem igazán jött ki, de apjával mindig felhőtlen volt a viszonya. Az új házasságból született egy kisfiú, aki most 7 éves és szinte mindig veszekszik Johannával. Johanna édesapja egy mugli iskolában tanít - mivel maga is mugli - történelem tanárként. Talán emiatt vált Johanna számára is ez a tantárgy a kedvencévé. A lány abba az iskolába járt, ahol apja tanított. Sokan kedvelték, sok barátja volt. Jó tanulóként, szorgalmas lányként ismerték meg tanárai. A lány addig nem is tudott a varázsvilágról, amíg meg nem kapta a levelet, anyja sose árulta el családjának, hogy boszorkány. Johannát nagyon meglepte a hír, nem akarta elhagyni családját - bármilyen rossz volt is a kapcsolata mostohaanyjával és testvérével. Apja unszolására mégis elment az iskolába, bár nem sok örömmel. Az első napokban persze hiányzott neki apja, akivel mindent megbeszélt, soha nem titkolt el előle semmit.
A család egyébként még mindig Oxfordban, a város szélén egy szép családi házban él, Johanna apját néha az egyetemekre is meghívják 1-1 előadást tartani. A férfi több könyvet is írt, így elég jó körülmények között élnek.
Johanna barátkozó típus, bár nem sok igaz barátja van. Kapcsolataiban őszinte, a hazugságot nagyon nem szereti. Szorgalmas, bár a tanulást néha azért el tudja hanyagolni. Vitás helyzetekben is nyugodtan tud dönteni, ezt már kitapasztalta elmúlt évei során.
Johanna magas, szőke hajú, barna szemű lány. Gyakran hord sportos ruhákat, hiszen nagyon szeret futni és kedveli az íjászatot. 10. szülinapjára kapott az apjától egy gyönyörűen kifaragott íjat, azóta űzi e sportot. Az íjat, természetesen az iskolába is magával vitte, ez emlékeztetni leginkább az apjára. Az iskolában is gyakran láthatjuk farmerban és könnyű felsőkben, legtöbbször (amikor lehet) nem visel talárt.
Semmiféle különleges képessége sincs, de gyakran álmodozik arról, hogy hogyan tehetné érdekesebbé az életét.
Tahát a különleges ismertetője az íj, amivel minden nap lő párat az udvaron (persze csak úgy, hogy senkinek és semminek ne legyen baja).
Háziállatot nem hozott magával, bár otthon van egy kiskutyája.
Szeret olvasni és íjászkodni (:)), viszont nem szeret órák hosszat tanulni. Szerencsére jó felfogású, így ha figyel órákon a tanulás könnyűvé válik számára.
Amikor végignézte az órák jegyzékét, megakadt a szeme a mágiatörténelmen, valószínűleg ez lesz az egyik kedvenc tantárgya.
|