Crystal Mavelle, elsős
Crystal Mavelle 2007.04.01. 01:01
~*~
Crystal Mavelle 1994. december 12-én született Dublinban, pontosan három perccel bátyja, Jude után. Apja ír, anyja angol származású, az aranyvérű család az ír fővárosban él, egy belvároshoz közeli kúriában, amit Crystal nem igazán gondolt az otthonának, így hát örömmel vette, amikor Merothrienbe jöhetett. Sokan tartják kiállhatatlannak, többek közt például a saját szülei is, mivel igen nehéz a természete. Makacs, büszke, indulatos, soha nem enged az igazából, és imád vitatkozni, néha nem csak szavakkal, hanem erővel is. Sokszor bánik lekezelően az emberekkel, ráadásul úgy, hogy észre sem veszi. Ez azonban csak a jól megkomponált felszín – igazából túlérzékeny, ezt próbálja takargatni vele. Tud nevetni is, ha nem is olyan sokat, de annál szebben, csengőbben. Egyetlen megértőjének bátyját vallja, hiszen az ikrek közti kapcsolat nagyon erős. Szeret egyedül lenni, társaságban csak addig érzi jól magát, amíg nincs, aki rácáfoljon a mondanivalójára. Egyébként tehetséges lány, könnyen tanul, csak eléggé nemtörődöm típus, kicsit szemtelen a tanárokkal is. Elég magas testalkatú, vékony lány, bár a nyúlánk jelző inkább illik rá. Ezüstszőke, derékig érő haja van, amit egészen kicsi kora óta nem hagyott levágni. A szeme kék, bár ez inkább csak napfénynél érvényesül, egyébként szürkének látszik, szemöldökei ívesek és halványak, hosszú szempillái szinte alig látszanak, olyan világosak. Arcformája persze feltűnően hasonlít a bátyjáéhoz, amit már sokan meg is jegyeztek. Az orruk tűnik leginkább egyformának. Crystal szeret egyszerű, de elegáns ruhákban járni. Kedveli a szoknyákat, még inget is szívesen visel, persze ez főleg a neveltetésének eredménye is. Különösen kedveli az aranyszínű dolgokat is, sokszor ilyen színű szalaggal köti át a haját.
|