Brayden Collins 1994. május 20-án, Bostonban látta meg a napvilágot két mugli szülő gyermekeként. Gyermekkorát az utcán töltötte, 13 éves koráig abban a hitben élt, hogy csak művészi hajlamai különböztetik meg a többiektől, és ez az oka, hogy olyan furcsán néznek rá társai. Kutató pillantását nem tudták mire vélni, pedig ő nem fennhéjázásból méregetett mindent és mindenkit, csak az alkotó szemével látott… Meglehetősen rendetlen szobájában szanaszét dobált, telerajzolt papírlapok hevertek ecsetek, festékek, ceruzák társaságában. Így dolgozott fel mindent, ami történt vele, nem voltak barátai, akikkel megoszthatta volna gondolatait. Szülei sem foglalkoztak vele, elkönyvelték, hogy fiuk különcnek született, és nem fogja semmire vinni az életben. Brayden sem dédelgetett édes álmokat, inkább csak a pillanatnak élt, belső világát építette, igyekezett kizárni a külvilágot.

Amikor megkapta a meghívót Merothrienből, szokatlan dolog ment végbe benne. Nem érte olyan váratlanul, mint gondolnánk… Inkább valami megkönnyebbülésfélét érzett, mintha mindig is tudta volna legbelül, hogy hová tartozik; s a levél olvasása közben leszakadt róla a „sehova nem tartozás” érzése. Így hát emelkedett lélekkel, távolba révedő szemekkel közölte szüleivel, hogy a következő évtől Európában, egy varázslóiskolában fog tanulni, és nem érdekli, hogy - saját szavaival élve - ősei mit szólnak ehhez. Mr. és Mrs. Collins tányér nagyságú szemeket meresztettek, majd megbeszélték egymás közt, hogy fiacskájuk egészen biztosan elmeháborodott, és mihamarabb egy bizonyos intézménybe kell szállíttatniuk. Ám mire következő nap megvalósíthatták volna tervüket, Brayden szobájában már csak egy elköszönő levelet találtak „ti ezt úgysem érthetitek” típusú szöveggel, amelyet szemmel láthatólag sietve vetettek papírra.

A fiú hamarosan megérkezett Londonba, néhány elfogadható kinézetű ruhadarabot keríteni magának. Általában tornacipőt, farmert, és laza pólókat hord, fekete haja csapzottan a szemébe lóg, szürkéskék szemei átható pillantásúak. Az emberekkel bizalmatlan, múltjából adódóan nem szívesen mondja el másoknak, hogy mi jár a fejében. Sokszor goromba tud lenni, még gyakorolnia kell az emberekkel való érintkezést… Nincs igazán szembetűnő különleges képessége, hacsak a kézügyességét és látásmódját nem vesszük annak. Háziállatot sem tart, számára a legkedvesebb dolgok a rajzfüzete és az ecsetei. Vágyik rá, hogy egyszer majd valakinek megmutathassa rajzait, és elmondhassa, mi minden rejtőzik bennük, de eddig még nem talált rá a megfelelő emberre…